Scylla Szösszenet

Kedves első olvasók! Maradjunk annál, hogy Scylla vagyok nevem eredetét titokban tartom :P. Helyesen írni nem tudok, de azt mondták páran, hogy írni egy kicsit igen. Viszont én nekik nem hiszem el teljes mértékben, ezért létre hoztam ezt az oldalt, hogy ha valamit írok esetleg akkor itt közzé tudjam tenni. Illetve egy-két eddigi írásomat "szösszenetemet" most az első alkalommal is ki teszek.

Friss topikok

Linkblog

Buzdító szavak

2011.09.03. 16:33 scyllaszossz

Becsülettel  járni e tájat be szép érzés ez. Látni a nemzet színeit szemed előtt be szép. Ott vagyunk melletted magyar, várjuk, reméljük a szebb jövőt.  Kérlek, segíts állj mellénk tégy a jövődért. Ne engedd e kék fehér gyalázatot, hogy elragadja dicső nemzetünk gyermekeit. Kelj fel, s küzdj hazádért! Ne foglalkozz rémhírrel és mocskos gyáva pletykákkal. Hazug mindahány beszéli, hogy e nemzet harcosai egy letűnt kor gyilkosai lennének. Nem. Nem. Soha! Ez ördögi gyalázkodás. Emeld karod  ragadj kardot s sújts le a nemzet ellenségire! Légy büszke magyar, te ifjú harcos! Küzdj, harcolj, bízz! Igen e szavak mik elnyerik majd a dicső jövőt. Ne menekülj a harc elől! Ne légy gyáva! Légy igaz magyar! Oh magyar, mily sok dicső csatát rejt e szó. Igen, légy hatalmas és hazádat szerető te hazaszerető! Ne hagyd, hogy a bosszú népe alázzon és összetörjön! Kemény szkíta ősöd emlékét ne vesd e! Feszítsd íjad gyermeked  védelmére, hogy ne rabszolgaként nőjön és éljen szolgaként, hanem büszke népe legyen a Kárpátok szent bércei alatt elfekvő magyar honnak. Lépj a fényre, emeld fel fejed, s győzd le ellenséged! Igen, te vagy az ki e nemzetet az utolsó percben még mentheted.

 

Scylla  

Egy szerelmetes éjjel

2011.08.11. 23:04 scyllaszossz

Kéjjel telve bújtam az ágyba. Férjem éppen olvasott a lámpa fénye mellett, a takaró alábújtam. Kedvesem még mindig a könyvet bújta és háttal feküdt nekem. A paplan alácsusszant a kezem, derekán átsiklottam. Úgy tett mintha észre se venné. Ujjaim lassan a bokszerébe csusszantak és ott ráakadtak a lényegre, mely már megfelelő állapotban volt egy kis esti huncutságra. Lassan fonódtak ujjaim az este főszereplője köré és csuklóm munkába állt. Hallottam amint a könyv lapjai elsuhannak egymáson s a fedél becsukódott. Csípője arrébb mozdult, a lámpa kialudt s felém kerekedett izmos vállaival. Kezeim derekára sodrottak. Ajkát ajkamhoz érintette, és vadul szerelmesen csókolni kezdett. Éreztem, hogy férfiassága combjaimhoz ér. Éreztem a pezsgést ott, hol oly nagy kéj várta kedvesem. Hálóingem lassan felgyűrődött és éreztem, hogy egy borostás ál hasamon végig siklik. Lábaim lassan szétnyíltak, és hagytam hagytam, hogy csókjaival kényeztesse combomat. Majd orrával és nyelvével a gyönyör mámorát idézte elő. Ujjaim a párnába mélyedtek. A varázs elragadott. Egyre jobban egyre gyorsabban játszott, ízlelte a mámort. Nem bírtam magammal felültem, oldalamra fordultam és fejemmel a hasához értem. A textil már hevesen feszült, nem tudta visszatartani a meredező valóságot, de én kiszabadítottam e börtönből és ajkammal csodához jutattam. Egyszerre mozogtunk, egyszerre éreztünk, s egyszerre élveztünk minden egyes pillanatot. Majd pár perc gyönyör után lábaim közé engedtem, és hagytam, hogy elraboljon e világból. Ütemes gyors lépteit úgy éltem át, mint a leggyönyörűbb álmot, egyre jobban és jobban veszett el az ágy alólam, már nem tudtam hol vagyok csak forró csókjait éreztem, ahogy nyakamon záporoznak és nyelvének játékát mellyel melleim megörvendeztette. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom, s mire e gondolat átfutott agyamon már az örök mámorban úsztam. Érezte ő is, egyre gyorsabban és gyorsabban, hogy a mámort kihúzza a végtelenségig tette a dolgát, keményen feszesen erősen. Váltottunk ő mögém térdelt, én előre dőltem és hagytam, hogy hátulról felém hajoljon. Combjai combomhoz értek, és hangos csattanások játszották a dallamot, mely e este koncertjét megadta, és újra és újra elvesztettem a világot. Négyszer tűnt el előlem minden, és éreztem a mennyei csodát. S mikor vad ügetésben hajoltam felé egyszer arca átváltozott és a gyönyör minden vonása megjelent rajta. S akkor történt az ötödik. Egyszerre, véglegesen hagytuk el e szürke világot…

 

Scylla 2011.08.07.

Oh élet mond merre vagy?

2011.08.11. 23:03 scyllaszossz

Oh élet mond merre vagy? Hol vagy? Merengek s szaladok. Nap nap után telik. Üres lelkemet elfedi valami átlátszó fekete homály amit életnek hívnak, valami ami telve van örömmel, de nem boldogsággal. Sikerrel de nem haszonnal. Célokkal de nem végződésekkel. Energiával  de nem kedvvel. Bálvánnyal, de nem Istennel. Oh mily szép lenne lélekben az Isten szívben a szerelem elmében a tudás. Ehelyett a Szeretet messze. A szerelem helyén fekete sírgödör. Az elmében meg bohó tervek és célok. Oh ezt keresed te is te gyarló? Munka pénz karier feladatok. Egyik nap a másik után, de mond mit érnek ezek? Mi az mi nem gyenge tested vágyait elégíti ki? Mindent lehet helyettesíteni, de nem tudja semmi betölteni az igazság szerepét. Isten helyett lehet a Pénzt hajtani és szeretni, de az boldogságot nem ad csak örömöt. Az igaz egyetlen szerelem helyett lehet paráznán bújni a sötét tengert s csókolni mindent mi él s mozog, de boldog betöltött szíved sose lesz csak kielégített rab tested. Lehet az elmének célokat adni, de attól még igaz tudás és hatalom eredmény nem lesz. Futsz utána de alig hogy eléred rájössz nem az volt a cél mit kergettél te csak a kergetést élvezted. Oh mond megérte futni a semmi után. Mindig csak futni hajtani keresni de elérni soha. Már el is felejted mit keresel csak keresel s azt hiszed ez a célod keresni s nem találni. Lásd be hogy menekülsz. Tudja az emberi elme szív és lélek, hogy mire van szüksége mi az mi élővízként tudná eltölteni, de helyette inkább a könnyebb utat választja s megpróbálja a száraz homok izű vizet önteni magában, de az úgy szökik el mint a lyukas hordóból egy gyűszűnyi víz talán még az aljára se ér. Oh Uram ölelj most át emeld fel gyarló lelkemet tölsd be szent lelkeddel és emelj fel a sötét mederből. Ne engedd, hogy testem vágyait kövessem, hogy szívem ohaját és elmém akaratját keressem a nőkben, hanem a lelkem kívánsága teljesüljön. Adj elmémnek igaz hitet és erős tudatot hogy ne dőljek be minden átlátszó áltudománynak mely rám özönlik e világból. És legfőbbképpen ne hagyd hogy meneküljek a valóság elől, mert elfutni nem tudok.

A légmozdulatai

2011.08.11. 22:51 scyllaszossz

A Nap erősen lemenőben volt már, a lágy szellő lassan-lassan siklott a jövő felé, a meleg már elmúlni látszott, a napsugarak gyengén pislákoltak. Ahogy leszállt az éj erős szél keletkezett, mely magával hordozta a lágy szellő dallamát.

 

 

Laura magányos sétált a járdán, s közben elmélyülve gondolkozott azon, hogy vajon, hogyan s merre tovább. Az élet tele van kereszteződésekkel, mindig keresed a legjobb célt, de néha félre lépsz a keskeny útról mely a számodra kijelölt célhoz vezetne, de közben sokat tapasztalsz és rájössz, hogy merre menj. Laura lábai alatt az út csak siklott, hiszen évek óta erre járt nap, mint nap. Ismerős kerítések, ismerős siető arcok és a vonat, a vonat mely mindig kibillentette az egyhangú reggelekből. Hiszen ha vonat megelőzte akkor az azt jelentette, hogy késésben van azaz hamarosan sok-sok ismerős arc fog rá köszönni, ami olykor a reggeli magányt és gyönyörű csendet kegyetlenül törte meg.

-Szia Laura- köszönt egy hang a valóságból, és kitépte Laurát gondolatiból. Habár valahogy jó érzés töltötte el a hang hallatán.

-Szia Krisz- köszönt gyorsan vissza osztálytársának Laura. Krisszel oly rég ismerik egymást és oly sokat tudnak egymásról, hogy mint jó testvérre, egy mindig is óhajtott bátyra tekintett fel, aki mindig tud segíteni és mindig mellette áll.

 

-Mi újság így korán reggel?- tette fel vidáman a kérdést Krisz.

-Semmi különös, keveset aludtam.- Ha reggel panaszra volt oka Laurának, az mindig a kevés alvásnak volt köszönhető.

-De, azért sikerült ugye álmodni valami szépet eme sötét éjjelen?- próbálkozott Krisz hátha hall valami témát a pár perces útra amíg az iskolába érnek. Ha az ember sokat beszélget valakivel, akkor bizony egyre nehezebb igazán jó témát találni azonban Krisztián azt jól tudta, hogy a legjobb témák mindig érdektelen zagyvaságokból születnek végük pedig sose szakad.

-Már nem emlékszek. - válaszolta kicsit morcosan Laura-Valami volt, de mindegy. És te?- kérdezett vissza Laura. Jól tudta, hogy ha ilyen különös kérdést tesz fel valaki, akár milyen jó barát is nem azért teszi fel, mert túlságosan kíváncsi a másik gondolatára, hanem azért, mert neki van mesélni valója, de hát azért mégis csak bunkóság saját magáról beszélnie az embernek kérdezés nélkül.

-Ami azt illeti igen álmodtam valamit. Megint 6 éves voltam, tudod akkor még élt anyu- Krisztián 8 évesen vesztette el édesanyját azóta apjával él és hát bizony sose volt egyszerű neki az élet, egy anyának akkor is kell lennie, ha az gonosz vagy nem szeret. Bár melyik anya ne szeretné a gyerekét maximum nem tudja kifejezni, mert már a világmocska oly nagyon elnyomta az érző anyai szívet. Laura ezzel a gondolattal sokszor nyugtatta magát, de anyja hülyeségeit nagyon nehezen viselte, pedig minden anya szeret, nem igaz?- Éppen zongora órára jött értem. Ott állt az ajtó félfának dőlve  és hallgatta, hogy az ujjaim ütik a fekete fehér billentyűket. Az arcára már nem emlékszek- mesélte elmerengve Krisz- de érintése melegsége és a hajának lágy illatát még mindig érzem.

Hát hogy ne érezné, hiszen miután felébredt boldogan indult az iskolába, de mire leszállt a vonatról a kellemes állom kép e zord világ miatt tova szállott, de mikor meglátta Laurát az érzés újra elfogta.

 

„Az az érzés ami akkor megdobbant szívemben, ezernyi állom volt egyszerre, csak őt láttam, de aztán gyorsan elhessegettem az érzést, mert nem tudtam, hogy mi ez. más fajta szeretetnek tűnt, mint aminek lennie kellett volna”

 

-Tényleg, te zongoráztál- szakította meg a gyönyörű emléket Laura- miért nem kezded el újra?

-Áh nem. Rég volt az már.- visszakozott Krisz.

-Na légyszi csak valamit jászt el még ma. A suliban van zongora.- kérlelte Laura.

-Nem nem. Na megyek még beszélnem kell az igazgatóhelyettessel- Laura észre se vette, hogy már az iskola ajtajában állnak több, mint egy perce.

 

Hiába az élet ilyen, sokszor szeretnél valamit annyira, hogy saját magadat is megváltoztatnád érte, csak, hogy megkapd, de van amikor az idő mégis megkegyelmez.

 

-Szia- jött az üzenet egy este msn-en Krisztiántól- és egy link- Laura érdeklődve kattintott a titkos üzenetre hiszen nem a youtuberól származott hanem valami más oldalról.

-Szia! pillanat és meghallgatom.- válaszolt Laura a meglepő üzenetre.

A hangszóró valami különös lágyat kezdett árasztani a kisszoba sarkai felé. Lágy kellemes zongora harmónia volt, méghozzá nem is akármilyen dalocska volt az üzenet. Laura kedvenc melódiájának puha dallamai. A szív mely eddig bolyongott a szürke világban, ellágyult és megremegett a gyönyörűségtől. A dallamok követték egymást és a könny cseppek lassan melegen csordultak le a gyönyörű orcán. A világ megszűnt, a zene és a boldogság egymásba fonódott ezernyi állom kelt életre és takarta be a kis törött teremtést kit a varázslat magával ragadott. Egy olyan világba került melyben a komor világ csak egy rém állom és a szerelem oly finom, hogy azt e világból elképzelni nem lehet.

-Köszönöm köszönöm- hálálkodott Laura.. Oh látta volna ezt Krisz, hogy az az egy hét fáradságos tanulás míg sikerült a dallamot megtanulni mily csodát tud okozni annak ki mindennap egy lágy rózsaszín fátylat borít a világra, aki minden fáradságot elűz. „Azonban mikor elmegy szívem üres lesz és csak rohanok az emlékek után, hogy vele legyek, hogy kibírjam a magányt, amíg újra érezhetem szemének lágy pillantását az arcomon.” Talán ezért is írta Krisztián, sőt biztos, hogy azért tanulta meg ezt a dallamot, mert minden egyes billentyű leütésnél szíve táncra kelt és harcolt, hogy a következő pillantásig szívének mámor patakja ki ne apadjon újra.

-Hát tetszik?- lepődött meg Krisz hiszen, sok munkát fektet bele, de nem gondolta, hogy ilyen örömöt tud majd szerezni vele. Honnan tudod, hogy szeretsz valakit? „Gondolatom csak körülötte forog elmém játszik az álmokkal a jövővel a tervekkel a szerelemmel. Minden sarkon várom, hogy feltünik Ő. Ha szemem sarkában megpillantok valakit már előre örülök, hogy ő az, de aztán rájövök, hogy még sem, de csak az érzés is oly boldogság, hogy a következő gyönyörű álomig kibírom és hiszem, hogy egyszer tényleg őt pillantom majd meg. Érzem, szívem már vágyódik elkészítette a helyet annak akit szeretek.” …A sötét fekete lyuk ott mardos belülről és ezek az látomások lágy szellőként töltik be a nagy sötétet mely oly hideg és kemény.

-Persze, hogy tetszik köszi köszi köszi- válaszolta boldogan Laura.

-Szívesen. :) Krisz szíve még se érezte meg azt amitől Laura szíve megdobbant amit úgy várt mint a megváltást mely gyógyír lesz szíve fájdalmára. Furcsa érzés a mennyből a pokolba. „Vagy most hogy s merre? Tetszik neki úgy ahogy én adtam neki, vagy csak mint jó baráttól egy örök baráttól kapott ajándék. Miért kínozz e kétely? Muszáj lesz tenni valamit, már nem bírom”

Elmúlt az este elmúlt az éjjel a hajnal hideg lett de a reggel örömöt hoz. „De jaj ne hisz Laura elutazott két napra, mi lesz most. Felhívni nem lehet mit gondolna mért teszem? Kellene valami jó ok, de mi mivel lehetne zavarni ami hihető is lenne? Mire lenne szükségem tőle: Semmire.” Krisz verd ki a fejedből ezt a gondolat, egyébként is ott van Zsófi őt szereted....Az ember sokszor érzi azt a furcsa érzést mikor két kis lény, a vörös kis ördög és fehér kis angyal vitatkozik a vállán.

-Hé Krisz! Szólt egy hang parancsolóan.

-        Tessék?!- válaszolt Krisztián a felszólító hangnak ami a várt boldogság sárba tiprójától Zsófitól eredt.

-        Ne csak állj ott bambán hozd a táskámat. - parancsolta sötéten az, kit szeretni kéne. Krisztián megfogta a táskát és elindult a lépcsőn felfelé, de közben a két kis szellem megjelent a vállán.

 Vitáztak: Miért csinálod? Dobd el, hisz nem is szereted? Na de ne legyél bunkó meg egyébékként ő szokott segíteni, viszonoznod kell. Tudod, hogy szeret. Ja kihasználni! Élete végéig rabszolga legyen szerinted Krisz? Tudod te is hogy kit szeret.

 

„Kit szeretek?”- emelte hirtelen fel a fejét Krisz.” Laurát?! El kell mondanom neki, mert különben megörülök.” A szellemek eltűntek, a lépcső elfogyott, a táskát eldobta, és futni kezdett. Emberek száguldottak el mellette, ő lebegett, minden más rohant el mellette. Száguldott, de hova, hisz a cél nincs  itt a közelben? Elutazott. Megállt feltekintett a napsugárra és megnyugodott. Az ember sokszor művel olyat, amit nem is ért miért teszi, de tudja, hogy nem hülye és habár hülyeségnek tűnik a dolog az eredmény az lesz amiért megtenne bármit csak hogy megkapja.

 

 

2010.12.23. 19:50 Otthon Betti és Peti története alapján

(vagy másról?)

A legelső

2011.08.11. 22:50 scyllaszossz

Talán a legelső írásom egyike ez.

Egy régi történet

2011.08.11. 22:49 scyllaszossz

Hűvös ködös őszi reggel volt, a nap még csak most kezdte vörösre festeni a tengert, ami délről vette körbe Tose de Mar halászvároskát. Kristóf  ma korábban kelt, mint az elmúlt két hónapban, hiszen mára volt megbeszélve az a titokzatos állás interjú, amit tegnap este kapott egy ismeretlen telefonálótól. Sose szerette az ilyen bizonytalan dolgokat, de már régóta elmaradása volt az albérlet költségével így minden lehetőséget megfogott, de ez utóbbi egy hétben ez volt az első.
    Az öltözködéssel nem igazán foglalkozott, hiszen a város északi részén húzódó sziklafal melletti kis utca volt megadva találkozópontnak, és azt mondták neki, hogy fizikai munkára számíthat. A reggelit akarva akaratlanul ki kellett hagynia, hiszen örült, ha valamit ebédre tudott szerezni. 8 óra volt mikor a zsúfolt bérházak előtt húzódó keskeny utcácskára lépett. Kicsit aggódott, hogy kilencre oda ér-e, mivel sose járt még a sziklafal tövében. Gyerekkorában a szülei tiltották attól a helytől, egy ösztönös félem alakult ki benne, és marad meg a mai napig. Bár most nem volt választási lehetősége, vagy megy, és elvállalja a munkát, vagy holnaptól az utcára kerül, és ott éhezik tovább. Felült az utolsó vagyon tárgyára egy rossz biciklire, ami még az apjáé volt a kolera járvány előtt. A járvány a városon egy éve söpört végig a város fele meghalt, vagy elköltözött a tönkre ment halfeldolgozó üzemek miatt. A megmaradt vagyontárgy, viszont nem akart Kristófnak munkát szerezni, ugyanis mind két kereke lapos, teljesen lapos volt. Ezzel nem lett volna semmi gond, ha két héttel ezelőtt nem cserélte volna el egy kiló kenyérért a pumpáját. A városközpont fele kellett mennie, mert ott tudott a tiltott út felé kanyarodni. Egy belvárosi bérházból egy gyönyörű barna hajú lány lépet ki, haját a hűvös levegő fújdogálta, és mikor körül nézet egy pillanatra a pillantás találkozott Kristóf ideges tekintetével, a levegő felforrt a két szempár között, de mindketten félre kapták a tekintetüket. A lány észak fele indult, elárvult barátunk, pedig követte, hiszen ugyan arra vezetett az útjuk. Pár perc séta után a szépség jobbra fordult, és egy mellékutcán haladt tovább. Az éhező szívesen követte volna, de már így is késésben volt, jobbnak látta, ha előbb munkát szerez aztán barátnőt. Alig tett meg 10 métert, mikor a lány kiáltozását meghallotta. Azonnal visszafordult, és rohant visszafelé. Lelkében már felkészült hogy 3 csavargóval kell egyszerre végeznie, de aztán heves szív verése alább hagyott, amikor meglátta, hogy a támadó csak egy nagy fekete kutya. Felkapott egy nagy husángot a földről, és a karjait magasra emelve, hangját elmélyítve rámordult a kutyára, akár egy hatalmas grizli medve. A kutya feléje fordult, és hangos ugatások közepette pár lépést tett felé. Hősünk tudta jól, hogy a kutyák szemébe kell nézni, ahhoz hogy elijessze őket, úgy hogy erősen állta a vad kutya tekintetét, aki a hatalmas, és félelmetes embertől félve hátrálni kezdett, majd megfordult és vissza-visszaugatva, de elmenekült. A lány rémült tekintete forró szerelmes pillantásba váltott át, de az elmúlt perc eseményeit jelezte, hogy keze úgy rezget, mint hajókon a jelző zászló, ha vihar készülődik. A lány ajkai közül egy halovány köszönöm szűrődött ki és a két fiatal tekintete ismét összefonódott, a levegő ismét tele volt feszültséggel. Kristóf tett egy lépést a lány felé, és megfogta remegő kezét, hogy megnyugtassa, de ebben a pillanatban a lány karjai a megmentő köré fonódtak, és forró ajkával megszüntette a feszültséget a két szempár közt. Aztán hirtelen elrántotta a fejét és elpirulva tekintett fel. Kristóf még mindig a csók varázsa alatt volt, és csak annyit tudod válaszolni alig halható varázslatban úszó hangon, hogy szívesen. Aztán hirtelen ő is feleszmélt az álomból.
- Ó kérlek, bocsáss meg, nem tudom mi történt velem de.
- Semmi gond- válaszolta és két karja közé zárva a lányt újra belépett az álomvilágba. A szél langyosan fújdogált, és meg meglebbentett egy-két hajszálat a megmentett tündérhercegnő hajkoronájából. A csók véget ért, de a varázs a két fiatal között nem szűnt meg.
- Mi a neved?- kérdezte Kristóf miközben két szerelemben úszó szeme a varázslat minden pillanatát próbálta befogadni, ami lány arcáról sugárzott.
- Noémi- válaszolta úgy, mint aki a legszebb álmából ébredt fel és még most is érzi azt, amit az álomvilágban érzett. - És a tied?
- Kristóf.
- Kristóf- ismételte a tündér lágy mesebeli hangon.
- Ó a fene bocsáss meg, de el fogok késni az állás interjúmról.
- Merre mész?
- Északra sziklafalhoz.
- Veled tartok hisz arra fele lakok én is.
A tiltott városrész ily tündéreket rejt  a mélyén. A tündér királyfi és a tündér király lány kéz a kézben indult az ismeretlen felé. Bár Kristóf jól tudta a lány nem lehet sokáig vele, és valószínűleg el is fogja veszteni, ezek a gondolatok az álom világhatárán, még nagyon mélyen szunnyadtak. A cím, ahova tartottak a sziklafal, és a szakadéktalálkozásnál egy öreg kis fakunyhót rejtett. Kétszer zörgettek, de semmi válasz nem érkezett, abban a pillanatban, mikor harmadszorra is próbálkozni akart, kinyílt a szúette ajtó, és egy alacsony vénember lépett elő. Első mozdulata volt, hogy öreg órájára pillantott, és csak ennyit mondott:
- Késtél. Hát ez a fehércseléd, mit akar itt, talán ő is kábelt, akar javítani.- morgott a kisember.
- Hát ez egy nagyon hosszú, és bonyolult történet, de elnézést általában pontos vagyok- próbált javítani a helyzetén.- És ha nem gond, akkor velem maradna.
- Hát, ha tud hegyet mászni, akkor maradjon, de egyébként felesleges itt lennie. - ellenkezett az öreg tovább.
- Hegyet mászni? Ezt nem egészen értem igazából, én azt se tudom, mit kell  tennem- hüledezett Kristóf.
- Igen hegyet mászni. Látod azt a vastag kábel köteget, ami ettől a faltól addig a falig fut? A túl oldalon lévő városba viszi az elektromosságot és még pár távközlési vezetéket. Az egyik kábel meghibásodott azt kéne áthúzni a túl oldalra, de az előző munkásom eltűnt, vagy megszökött, vagy lezuhant a mélybe. Na, de mindegy. Itt a drót, kösd a derekadra, és indulj. - mondta a vén emberparancsoló ellent, mondást nem tűrő hangon.
- Na állj! Először is, meggondolom, hogy elvállalom e másodszor, pedig elbúcsúznák. - válaszolt kicsit felháborodva Kristóf.
- Hát te tudod, de mindjárt éhen halsz, a nőkkel meg csak a gond van.
- Jó elvállalom, de kérek 2 percet. – Noemihez fordult, és mélyen a két opál zöld szemébe nézett - Sajnálom, de meg kell tennem, sok pénzt kapok érte, és tényleg az éhhalál küszöbén állok. Nagyon szeretlek. És ezzel átkarolta, és megcsókolta a mesebeli hercegnőt, akinek a szíve azonnal megtelt aggodalommal, hiszen a szakadék több áldozatot szedett, mint a járvány. A két ifjú ölelése lassan szétvált, újaik egymás karján futottak végig, és mint utolsó cérnaszál, ami még tartja a posztót mielőtt az teljesen ketté, válna úgy tartotta  két ujjhegy a kapcsolatot a tündér királyfi és a tündér király lány között. Majd pedig a cérnaszál elszakadt, és a fiú csak annyit tudott mondani:
- Sietek vissza.
- Sok sikert. Várni fogok rád-, de az utolsó szavak már alig voltak hallhatók- hiszen a hangja az aggódástól elcsuklott és szeme megtelt könnyel.
Az új karbantartó rálépet a kábel kötegre, a biztosító kötelét rögzítette, és elindult. Húzta maga után a vékony réz drótot. Bár legszívesebben visszafordult volna, és az álomvilág csodái közé merült volna ismét, a gyomrában égő fájdalom megakadályozta ebben, de a szívében égő szerelem lábait megszaporázta. Már félúton járt mikor köd keletkezett a semmiből, és hirtelen minden eddigi dolog megszűnt. Az alatta folyó patak moraja elhalkult, szinte nem is hallotta, bár, amit hallott az is már csak az agyában zakatolt. A levegő lehűlt a sós száraz levegő nedves és hűvös lett. Már csak a kábelek, és a szívét megdobogtató emlékek voltak meg abból a környezetből, ahol még 5 perce élte át élete legnehezebb döntését. Amilyen gyorsasággal a köd előkerült, oly gyorsasággal keletkezett, a hatalmas szél, és az óriási felhőszakadás. A víz egyre síkosabbá tette az utat, ami már 30 méterrel ezelőtt enyhe emelkedést vett fel fele. A vihar egyre jobban tombolt az út, ami már nem is kábel kötegre hasonlított, hanem függőhídra egyre jobban emelkedett, és csúszott. Kristóf próbálta egyensúlyát a korlátnak szolgáló vékony kötél segítségével megtartani, de ez csak egyre nehezebb, és nehezebb lett. Egyszer csak megszűnt az imbolygás, és a vékony fadeszkák is eltűntek, ahogy lenézett látta hogy kavicsos földön áll. A vékony réz drót, ami a derekára volt erősítve csak egy rövidke csonk lett, és ahogy visszafordult nem látott mást, mint a hatalmas szakadékot, de a híd már eltűnt. Teljesen értetlenül állt a szikla szélen, de mivel a vihar egyre erősödött jobbnak látta, ha behúzódik abba a barlangba, amit most vett észre, ahogy körül pillantott. A barlang meleg volt, és száraz. A falakon fáklyák égtek és bevilágították azt. Egyre beljebb, és beljebb haladt a barlangba, míg csak nem egy hatalmas vasalt tölgyfa ajtóba nem ütközött. Fülét az ajtóra tapasztotta, és hatalmas hangzavart hallott a túl oldalról. Nem értette, mit beszélnek az emberek sok szó ismerős volt számára, de még is idegen. Levette a deszkát, és kinyitotta az ajtót, a nap sugara vakította el, és hatalmas ember tömeg közepette találta magát, de volt egy kis furcsaság az emberekkel. Régi spanyol nyelven beszéltek, és mindenki középkori viseletbe volt öltözve.
Az ajtó, amin épp kilépett egy vásári kofa standja mellett volt. A kofa nagyon el volt foglalva, mert épp a vásárlók ostromolták, de az egyik vevő kis fia hamar észre vette a különös ruházatot, viselő Kristófot. A gyermek megrángatta anya szoknyáját, aki így szintén meglátta a különös alakot. A nő elsikította magát és a már hallott ismerősismeretlen nyelven kiabálni kezdett. Az emberek közt futótűzként terjedt a hír és egy percen belül már katonák, fogták két oldalról szerencsétlen jövevényt, és vitték a piac főterére, ahol a város bírája épp a hagyományos vasárnapi ítélő széket tartotta. A kivégzésekre összegyűlt nép figyelme azonnal a bíró felé fordult mikor a katonák elé vetették Kristfot. Az ítélet osztó felállt bársonnyal borított székéből és csendre intette a tömeget:
- Kié vogy tö szerny szolütt? Az mily érdokos ruhát mily erdegtűl szöröztüd? - kiáltott Kristófra a bíró a régikor nyelvén
- Nem értem mit mond kegyelmed.
A népen egy hangos moraj futott végig, ahogy meghallották a számukra érdekes nyelvjárást.
- Oz erdeg fajzat gyers ün elv ülü vorpodro tögyétök az genoszt. - parancsolta a katonáknak, akik azonnal megindultak vele a vesztőhelyre, ahol már a hajnali órákban egy tucat emberélet veszett el.
- Ne kérem. Nem vagyok én ördög fattya. Normális ember vagyok. Ne!!!- kiáltozott Kristóf miközben a fejét a vérpad mellett elhelyezett hatalmas tuskóra, kötötték. A hóhér már fente a baltáját, és várta a parancsot.
- Boko elög öles már oz baltü sulyts lö az ordög fajzatra. - A hóhér feje fel ‚emelte a fejszéjét és lesújtott Kristóf nyakára.
- ÁÁÁ- kiáltotta Kristóf, miközben fel ült a 3. emeleti lakásának fehér ágyneművel bevetett ágyában. A kiáltásra felesége is felébredt, aki még az álomvilágban volt mikor Kristóf felriadt.
- Mi a baj? Rosszat álmodtál-, kérdezte Noemi férjétől, aki épp visszadőlt a párnájára de arcáról még mindig folytak az izzadság cseppek.
- Eszméletlen álmom volt- mondta kissé lihegve még. Noemi az oldalára fordult és miközben cirógatta Kristóf haját kérdően pillantott a két csokoládébarna szem közé. A két szem tulajdona értette kedvese tekintetét ‚és elkezdte mesélni a történetet:
Hűvös ködös őszi reggel volt....

A következő írás

2011.08.11. 22:43 scyllaszossz

A következő írás egy regény kezdete is lehet még nem tudom. Jelenleg áll, de ha tetszik akkor lehet folytatva lesz.

Néhány gondolat

2011.08.11. 22:30 scyllaszossz

Kedves Olvasó!

 

Első teljes munkámat osztom meg a következő fejezetekben. Jó olvasást kívánok.

 

Scylla

Borító

2011.08.11. 22:29 scyllaszossz

E rózsabimbó jelképezze azt,
Mit te adtál, de én most
Vissza nem adhatom,
Egyszer majd megkapod.

Scylla

Katalicizmus

E pár sor lehet rejtélyesnek tűnik, de valójában egyszerű. A kimondott szó, vagy egy leírt betű néha áldás, néha átok. A gondolatolvasás jó dolog, de úgy gondolom egy jó barát még jobb lehet. Szavaim semmit mondanak, de mégis is sokat rejtenek.

Egy ajándék

2011.08.11. 22:29 scyllaszossz

Egy ajándék

Kaptam egy ajándékot, gyorsan és véletlenül érkezett, habár láttam már, sőt tudtam is, talán kértem is, de úgy gondoltam abban a pillanatban, hogy nem. A külsőségek eltakarták, aztán mégis, jött valami, vagy éppen pont elment, ami azt mondta: nézd meg. Találd ki, nézz bele! Nézz bele, abba az ajándék dobozba. Rendben, miért is ne? Hisz ajándékot kapni jó.

Mikor meglátod, csak reménykedsz, bár a tied lehetne, bár veled lehetne, aztán elkezdesz gondolkozni. Hogyan próbálsz rájönni, hogy ezt tényleg neked rendelte a sors? Látod a nagyságát, a doboz nagyságát, a csomagolását, ahogy beborítja a rejtélyes szelencét, megemeled, és talán megrázod. Hallgatod, és amit hallasz és látsz, egy álomként fonódnak össze éjjelente. Várod a pillanatot, amikor kibonthatod, és beleláthatsz.

De még nincs karácsony, még nem érintheted meg a boldogsággal, melyet iránta érzel. Terveket szősz, álmodozol, gondolkozol, elmélkedsz. Vajon mi lehet a dobozban? Hogyan találhatnád ki? Hogyan láthatnál bele? Aztán egyszer csak jön egy ötlet. Miért is ne? Már az ajándék is hívogat. Gyere, gyere, nézz meg!

A gondolat, melyet helyesnek ítélsz a sok-sok terv között, valóra válik. Szépen megpróbálod lefejteni a csomagolás szélét, hogy bekukkants, bekukkants, és megnézd az ajándékot. Az ajándék doboz sarka megvillan, megcsillan, kicsit viszonozza kíváncsiságát az ajándék feléd. Egy picit bele látsz. Belelátsz. Megérted, hogy talán az, amit vársz, benne van abban a dobozban.

Közeledik a karácsony. Minden este, amikor a szüleid lefekszenek, és te is már az álom fele közeledsz, visszaemlékezel. Milyen volt? Milyen volt az az ajándék, amit a kirakatban láttál? Vajon beleférhet a dobozba, egy ilyen csomagolásba, egy ilyen érték, egy ilyen hatalmas ajándék? Melyet úgy óhajtottál már rég óta? Beleférhet? Gondolkozol. Gondolkozol rajta és elmélkedsz. Közeledik a karácsony, már minden apró részletet elképzelsz: hogy hogyan bontod ki, hogyan fogod először kezedbe. Azonban félsz, talán mégse lesz a tied, mégse kapod meg.

De miért is ne kapnád meg? Hisz a karácsony az ajándékozásról szól. Ott majd, ott majd a fa alatt megkapod, kinyithatod és meglepődhetsz. Vajon az ajándék is akar téged? Ugyanis tudni kell, hogy ha egy ajándékot csak te szeretnél, akkor nem lehet igazán a tied. De ha az ajándék is szeret, akkor sokáig, sokáig veled lesz. Vigyázol rá, szereted, nem engeded. Amint meglátod, amint hazaérsz az iskolából, ő ott vár az asztalon, és figyel. Megölelheted, szeretheted.

De aztán jött a Karácsony, és ez az ajándék még nem került a kezedbe. Ezt később kapod. Várj! Találgass! Mérlegelj!

Ott volt, ott volt a fa alatt, de nem úgy, hogy a neved is rajta van. És azt mondják, hogy tessék, ez a tied. Habár tudod, tudod, hogy te kapod, vagy reméled, csak reméled inkább. Oh bár, oh bár az a titkos ajándék a tied lehetne, de vajon ki adja? Ki adja e titkos, szép és rejtélyes, neked való ajándékot?

Neked! Mindig is ilyenre vágytál. Ilyenre, és érzed, hogy ha egyszer ez az ajándék megjelent, akkor azért jelent meg, hogy a tied legyen, és türelmesen vársz.

Elmúlik a karácsony estéje. Te nézed, nézed az ajándékot, és ő visszanéz rád. De csak úgy, mint egy ajándék, mint egy egyszerű hétköznapi ajándék, olyan, ami nem neked, nem neked lett kitalálva, nem neked mutatkozott be. Csak egy ajándék. Már elkeseredsz, hogy lehet mégsem az enyém, lehet mégsem az enyém, és valaki más kapja? De én nem. Ezt nem lehet tudni, csak remélni. Ha a Jézuska, ha Isten így akarja, tied lesz. Tied lesz az ajándék. Tied. Szeretni fogod és átöleled. És ő, akkor már nem csak egy egyszerű ajándékként fog rád tekinteni a fa alól, hanem úgy, mint a Te legkedvesebb ajándékod.

Egy bontatlan ajándék

2011.08.11. 22:28 scyllaszossz

Egy bontatlan ajándék

Pár nap telt el karácsony óta, a fa alatt az ajándék még mindig ott van, még mindig ott van és néz, és néz engem, s én várok. Várok, még mindig rá, habár, habár már belenyugszok, hogy talán még se az enyém, de várok, talán majd egy ismeretlen rokon átnyújtja, vagy maga az ajándék bontja ki magát és jön, jön közelebb, de nem tudom. Már örülök a többi ajándéknak, nem várom azt az egyet, és boldog vagyok, örülök a többinek.

Örülök annak, hogy karácsony van. Aztán néha este, mikor az agyam az ajándékra gondol, a szívem társul, társul vele. Bizonytalanságban lebeg. Nem tudom. Nem érzem. Boldognak látom a világot, s keresem az apró jeleket, de nem tudom, hogy enyém-e az ajándék. Már késő este van, már minden remény elveszett, szívem körül fekete fátyol lebeg, és ekkor az ajándék mintha megmozdulna, és a fekete füst eloszlik, de valójában csak a karácsonyfa izzóinak kéklő, gyönyörű fénye játszik, s nem az ajándék mozog. Felébredsz, elindulsz. Újra a való világban, a való világban lépkedsz, de titkon még reménykedsz. Sőt már nem is reménykedsz, nem is gondolkozol. Tudod és érzed, hogy tiéd lesz.

Nem mersz arra gondolni, hogy nem a tied. Nem a tied lesz az a nagyszerű, kiválasztott, remélt ajándék. Boldogan, boldogan szaladsz haza, és boldogan vársz. Vársz, hogy az ajándék a kezedbe kerülhessen. Aztán eszedbe jut, mi lenne ha... Egyszerűen csak rákérdeznék, tennék egy egyszerűen visszavonhatatlan, komoly kérdést. Melyből kiderül, hogy az ajándék az enyém vagy sem. Hát jó, legyen. S a kérdés feltéve.

A válasz, a válasz a szülőtől, ki mindenkinek egy örök ajándék lassan, darabokban, megfontoltan érkezik. Hisz a szülő is tudta, hogy a gyermek, a gyermeki szív vágyik arra az ajándékra, és nem akarta összetörni. Lassan fogalmazza meg a szavakat, de aztán elmondja, hogy ez nem a tiéd. Nem magyarázkodik túlságosan, hisz tudja, a gyermeknek látni kell. Látni kell azt, hogy nem minden lesz úgy, ahogy szeretné. Nem azért, mert a gyermek rossz, csak azért, mert az az ajándék nem neki lett kitalálva.

A gyermeki szív oly csodálatos, hogy nem omlik össze, mint egy felnőtt tenné, ha valamiben megcsalatkozik. Hanem örül annak, hogy végre, végre nem az övé. Végre meg van a válasz, nem az övé az az ajándék, mely ott áll. S a gyermek nem kérdez többet. Tudja jól, hogy az ajándék másé. De nem akarja tudni, hogy kié, hisz lehet valakié, de lehet, hogy senkié. S ezt jól vésd az agyadba: kérdezni csak őszintén.

De az idő mégis áll

2011.08.11. 22:28 scyllaszossz

De az idő mégis áll

Szia. Hol jársz? Jött az üzenet. Nem tudom, nem tudom, hol járok. Állok, lebegek és várok valamire, várok valamire. Oly messze vagyok e világ zajától, e világ minden problémájától, úgy érzem, egyedül vagyok, csak egyedül én vagyok. Nem ért meg igazán senki, talán ő se. Várok, várok valamire, de mire?

Ó, Uram, adj több türelmet. Oly türelmetlen vagyok. Kérlek, adj többet. Hisz annyi mindent adtál. Adsz. Minden pillanatban, amikor már a végsőket rúgom, adod. De vajon azért? Azért adod, hogy tovább menjek, vagy hogy amikor majd elbukok, jobban megtanuljam, és több tapasztalatom legyen? Hisz tudom, te adtad. Elejétől fogva tudom, te adtad. De nem tudom, hogy miért. Azért a pillanatért, azért a pár élményért, vagy valami nagyobbért. Nem tudom, hol járok. Látok néhány útjelzőt és látom, ahogy a világ suhan. Elsuhan mellettem, és közben én megteszek dolgokat. De az idő mégis áll, a tér mozog, de az az idő, aminek telni kéne, az nem érkezik, az a tábla nem érkezik el, az a jel nem jön meg, mert még csak a világ suhan. Talán holnap, holnap majd beszélünk, talán.

Néha álom, néha valóság

2011.08.11. 22:28 scyllaszossz

Néha álom, néha valóság

Várni, és tenni azért, hogy elérd a célt, jó dolog. Próbálsz megfogni, megragadni minden pillanatot, mely a csodát, a szerelmet eszedbe juttatja, és álmaidat eléd tárja a szürke pillanatokban. Néha csak egy apró szó, vagy kérdés, kimondott gondolat mutat apró fénysugarat, mely mutatja az utat. Mutatja az utat arra, merre a szív vágyik, és párját megleli. Néha álom, néha valóság, néha egyszerű gondolat, mely megáldja, vagy elátkozza napodat. Bár vele hálni s emlékezni, a boldogra és jóra vágyni nagyszerű. Várj, remélj, bízz, és harcolj.

2010.01.22.

magyar óra

Jelek

2011.08.11. 22:27 scyllaszossz

Jelek

Csak néhány apró gondolat. Szó, mely magában hordozza a mennyet, vagy talán a poklot? A lila köd mindent eltakar. Csak várok, szaladok, keresek. Várok egy újabb kis szóra, egy újabb apró gondolatra, mely azt mondja, hogy lépj erre, vagy lépj arra. Nem tudom, nem tudom merre lépjek, hisz oly bonyolult ez az útvesztő, hogy ember benne jelek nélkül csak eltévedni tud. Várom a jeleket, de oly kevés van belőlük, s nem tudom miért. De talán nem is baj, hisz tudom, minden úgy történik, ahogy kell. Szívemet nyugtatom minden percben. Agyamat kábszerrel foglalom le. Elnyomom, elnyomom valami mással, valami olyannal, ami másra emlékeztet. Róla gondolkozok, róla elmélkedek. De vajon jó ez így? És a drog, melyet úgy kívánok, csak hogy közelebb legyen. Vajon nem árt-e az én testemnek? Vajon jó ez így, vajon jó ezt így tenni, és csinálni? Ó én nem tudom. Nem is akarom. Félek, félek kérdezni. Rettegek a választól. Hisz a válasz mindent megold. Mint a halál. S jön a nagyszerű halál. Hol vége van egy világnak.

Onnan ha tovább lépsz, csak jobb lehet. De meghalni? Oly félelmetes, nem tudod mi van utána. Ha tudnád, megtennéd, de akkor oly élvezhetetlen lenne e gyönyörű küzdésre elhívott élet, ahol az erős is gyenge. Ha csak egy pillanatnyi apró pillangó száll le a lelkére, a nagy és kemény összetörik, és nem tudja merre tovább. Csak vár és remél.

Sok vagy kevés

2011.08.11. 22:27 scyllaszossz

Sok vagy kevés

A pénz oly relatív - kinek sok, kinek kevés. Egyszer sok, másszor kevés. De vajon kell e kevésnek lennie a soknak? Vagy a sok fel tudja értékelni a keveset? Tudod-e látni, látni azt, hogy akinek sok van, annak nincs több. Nincs több úgy, mint ahogy te gondolod. Sokszor álmodozol, félsz, rettegsz attól mi lesz akkor ha a pénz, ha pénz változik, hisz ha több lesz és nem tudod mi az, hogy sok, elveszel; de ha sok van és változik és kevés lesz, elveszel…

Nem jó pénzben látni a világot. Habár pénzért dolgozol, teszel, lépsz és hajtasz, tudnod kell, hogy Ő  változik. Kevés embernek adatik meg, hogy sok legyen, de még se kevés. Neked is sok van, csak találnod kell olyat, akinek kevés van. A leggazdagabbnak is kevés van hisz tudjuk, hogy a keveseknek több van. Nem lehet ezt a világot pénzben mérni, hisz változik, hol itt van, hol ott van. Hol ebben van, hol abban van. Kinek ma sok, holnap kevés.

Sose félj attól, hogy neked kevés van, másnak pedig sok, hisz ha valakinek sok van, és azt nézi, hogy neked kevés. Menekülj! Lépj el! Távozz, távozz onnan! Hisz neki sok van, sok van abból, ami kevés. Menj, menekülj. De közeledj, közeledj, ahhoz, akinek sok van abból, ami kevés. A kevés a keveset találja, a sok a sokat. De vajon a sok a több vagy a kevesebb?

Vár

2011.08.11. 22:27 scyllaszossz

Vár

Napsugárként csillansz meg a Napsütötte napokon. Vár a világ, vár reád. Aranyozd be a perceim millióit, hol meleged dobbant egyet a harmat cseppen, mely elillan a gyönge rózsabimbó csúcsán. Felvirágzik a kóró, lágy eső öntözi lelkét nap mint nap, percről percre segítesz, hogy e gyötrelmes világ felett ne csak a Megváltó lelke lebegjen. Ha elvész a Varázs, a lélek megcsorbul, a gyönyörű cél, melyet óhajt, az ki szeret, távolodik, sőt elhomályosul. A tétovák elvesznek, a bátrak elgyengülnek, de az út fenn marad feléd. A próbák s jelek követik a hősök útját, s ki tudja, hogy mikor mit miért teszel, de talán Egy célba ér. A vár, mely fogva tart legbelső udvarán egy gyönyörű rózsabimbót, oly csodás és mégis, oly erős. Bevenni falait csak egy módon lehet. De mi az a mód?

Azt senki se tudja, csak a vár úrnője, ki vár a vár legbelső szobájában, de az ablakból lesi a vár ostromát s azt teszi, amit jónak lát. Az Úr adja meg a végsőt, nem a harc, de a lovag keres, kutat, s imád. A vár lábánál vár a gyönge napsugárra, mely a megindítja a nappali harcot s ihletét adja az esti szerenádnak. A piros rózsa áll s vár.

Szellemalak

2011.08.11. 22:26 scyllaszossz

Szellemalak

Az Éj egy szellemalakot borít körém. S habár arcát nem látom, csak képzelem, az oly sok emlékből s élményből egy teljes alak bontakozik ki, mely érzem, átölel. Érzem lágy ölelését, lélegzetének halk dallamát, arcának forró melegét, érzem, hogy közel, közel bújik hozzám. Ó bár, közelebb lenne és bár ne egy szellemalak lenne. Oly régóta várok újra és újra erre a pillanatra. Lelkem óhajt, óhajt egy álmot, mely helyett az agyam ad egy bálványot, hogy szívem rétjein a száraz kórók újra kivirágozának s legyen újra százszor szép a rét, süssön le a Nap ismét.

Oly közel van, oly közel van AZ melyet nappal minden* minden pillanatban roncsol, s szét zúzza árva lelkemet, de ilyenkor este egy alak, egy gyönyörű angyal, kinek nevét s arcát nem tudom, de mégis úgy érzem ismerem, mindig is ismertem s vártam reá. E lélek most itt lebeg s ölel át engemet, s tenni nem tudok, de nem is akarok ellene.

Vágyok rá, vágyok rá oly nagyon, hogy ha álmomból felriadok ne egyedül legyek, a lágy puha szellem legyen akkor is, akkor is velem. Az ajkának érintése űzzön el bármilyen borzalmas álmot és mélyítse újra el e világot. Oh, bár itt lennél valóban, és tényleg ölelhetnélek egészen, valódban. E gyönyörű álmok után reggel e gyarló, gyötrő világ újra magához ragad, egy utolsó érintés, egy utolsó csók érintse ajkamat, és eme nagy ajándékot hordozza gyenge lelkem a véres harcmezőn, hol oly nehéz szeretni, de mégis e csók, e ajándék, e rózsabimbó velem lesz s nem engedem, nem engedem el egész nap s harcolok érte, hogy este, amikor már az angyal vár, lelkem szaladjon úgy mint az, ki a Mennybe vágy.

 

minden* először tárgyi értelemben van

Váró

2011.08.11. 22:26 scyllaszossz

Váró

Vajon miért nem nyílik ki egy gyenge rózsabimbó, mely elrejti a rózsatő legszebbik virágát? Mikor a Nap rásüt, és a szellő simogatja ő gyengéden ellen áll. Vajon miért, miért nem nyílik ki? Hisz a lágy eső táplálja, a szelíd szelő simogatja, a Nap pedig csalogatja. De ő nem, habár már nem zöld, ott piroslik a legszélső ágacskán, de nem nyílik. Vajon miért? Társai már vidáman nyiladoznak, s néhányan már elhervadtnak. Talán ezért vár, mert látja, hogy a legelső már elszáradott. Várja a legszebb pillanatot. A legszebb napsugaracskát, mely megnyitja szirmainak világát. Várja a finom édes szelőt, mely oly gyengéden szalad a szirmok közt és a langyos bódító esőt, mely erősé teszi őt, hogy ő legyen a legszebb legkülönlegesebb rózsaszál egy gyönyörű rózsatőn.

Dedede

2011.08.11. 22:25 scyllaszossz

Dedede

Egy közös ismerősünk feltette azt a kérdést, hogy voltál-e már nagyon szerelmes. Én erre nagyképűen azt mondtam, igen volt már egy szerelmem. De most, hogy téged próbáltalak elérni, rájöttem, hogy nem. De annak ellenére, hogy nem szeretsz, mégis szívemet jobban meg tudod dobbantani, mint az előző leány. Hisz veled többet álmodtam, rád jobban vágyok – vágytam, és tőled jobban félek. Csak egy röpke mondat volt, mely egy olyan titkot rejt, melyet én nem tudok, de a válasz pillanatokon belül a kezemben van, eszemen milliárd gondolat szalad végig. Vajon mi lehet az üzenet? De hiába találgatok, mégse találom el a valóst, de amikor olvasom a választ, szívem megnyugszik, és csak felnevetek. Sőt, minden bátorságomat összeszedem, és a Félelmetest felhívom, kinek hangja idegenül cseng. De mégis elbódít engemet. Hangja, szavai, kérése-kérdése mennyei zene. De én nevetve, kacagva mondom az igazat, és bátran megyek szembe vele, mert tudom, én vagyok nyeregben. Hisz neki kell most támadni, én vagyok a váron belül, és én várok. De mégis szívem kacagva nevet. Ó jöjj és támadj, a vár az enyém. De gyere, várlak, és ha nem jössz, így jártam. De talán ha másra nem is, hogy tudjam mi az a szerelem, jó volt ez a pár nap melyet veled töltöttem. Oh, köszönöm ezt néked s tedd azt, amit jónak látsz.

Tutaj

2011.08.11. 22:25 scyllaszossz

Tutaj

Elengedni a kezed nem nehéz, ha az már oly hideg, hogy az én bőröm is dermedni kezd.
Engedem azt, mit kaptam. Habár próbáltam, hatottam, alkottam. Gyarapítani nem sikerült.
De nem baj, oly jó volt látni-érezni téged úgy. Most már jobb, hisz szemed boldogít, de
kezed már nem fűt. Pedig eleinte forrón égette lelkemet. Boldogan keltem, feküdtem, vártam.
Néha sivár lett a lelkem, mikor egy csepp víz helyett többet adhattam, azonban a nap
elszippantotta előbb, mint hogy ajkadhoz ért. Most már a sivatagnak vége, hol a délibábok
üldöztek minket. A folyóparton állunk ismét, habár nem a két partján, de csak egymás
mellett. A víz zavaros és mély, félek belelépni, habár sok tutaj vár, és sokan indulnak
az útnak, de oly sokan úsznak ki vizesen, és a legtöbb pár a part két oldalára kerül.
Mi nem, mi még egy oldalon állunk, és csak pár tutaj jó nekünk, de választani még nem
választottunk. Tudnunk kell melyik tutaj milyen. Vajon erős-e vagy kényelmes-e, sokan várnak, keresnek, találkoznak, hogy együtt keressenek és egy nap elindulhassanak a széles folyón.
Utadba ne álljon az örvény, mely sokakat elemészt. Keress és válassz tutajt. Indulj!

Bot és Rózsa

2011.08.11. 22:25 scyllaszossz

Bot és Rózsa

A nap már lemenőben van, egy kis ház áll a pusztaság közepén, és már meggyúlt a gyertya, melynek a lassan csukódó ajtó résén még kiszivárog lángja. A vándor, ki kelet felől érkezett, halad és bízik, hogy a fényforrásból még marad. Az ajtó már egyre-egyre vékonyabb, a lágy szellő, mely átsuhan a házon lassan becsukja. S a vándor egyre-egyre kevesebbet remél, és már tudja: az éjszaka közel, a nap leszáll, a gyertyafény bennmarad, de sokan vannak még a sötétben rajta kívül kik vele együtt várnak, sőt sokaknak van gyertyája, de a vándornak csak egy kell. Egy sárgán villanó gyertya láng, csak az kell, de tudja, sok gyertya van még a pusztaságban, és tudja, hogy a nap újra fel kel, és nem fél, nem szomorkodik, bízik, bízik a holnapban és tudja, hogy másnap az ajtó újra nyílik, sőt a gyertya is újra fénylik, hogy az ő útján vagy másén nem tudja senki, csak az Úr, de ez jó, hisz ez a kihívás abban a nagy vándorútban, mely e kietlen tájon vezet, honnan csak egy gyertya és egy vándorbot vezet. Vezet messze-messze boldogságba, hol a nap nem kell fel, és nem nyugszik le, hanem ott van fenn, de vezethet az örök sötétbe, hol a napnak ereje már nincsen, hol a gyertya gyorsan kialszik, és a fény megszűnik. A pokol mélye, az melyet kívánni senki se akar vagy kíván, de oly sokan hiszik, hogy a gyertyafény elég lesz. A gyertya csak addig kell, míg a vándor betér a házba és találkozik, aztán a bot és a rózsa közösen fogják a gyertyát. Közösen fogják a gyertyát, majd ott hol a bot gyökeret ereszt és támogatja a rózsaszálat, hogy az felfusson rajta és virágozzon... Így a bot virágos, a rózsa erős lesz. Keresd az örök nap országát.

Vágyni már nem vágyok…

2011.08.11. 22:24 scyllaszossz

Vágyni már nem vágyok…

Vágyni már nem vágyok rá nagyon. Ő rá már nem, de arra a Nagyra, arra mely hiányzik a szívemből, vágyok nagyon. Elmém kitöltve, szívem már nem üres, de amint, amint meglátok valakit, kinek lelke, kinek kisugárzása oly nagyszerű, hogy van Egy különleges, kire vágyott elmém, szívem s a lelkem. Mind a három, mind a három tökéletesen lenne töltve. Ha Ő jőne… egyelőre nem jön, csak lebeg. Egy lágy foszlánnyit szívembe enged, lelkembe és elmémbe. Így egyik sem éhezik, habár szívem néha kínlódik, hisz ő az kit csak egy teljes tud betölteni, ki az egészet akarja. Azzal, hogy egy kicsi jutott, nem elégszik meg.

Fél, retteg attól, mint egy éhes kutya, hogy a megszerzett kincset elveszik, és ha elveszik, ő összeomlik, de a szívem s a lelkem segít neki, segít neki, segít eltűrni az éhséget és az egyedüllétet. Elmém irányít, lelkem harcol, és szívem vár. De már, már szívem sem éhezik, habár mikor lelkem s elmém nem figyel eléggé rá, egy röpke illatot megérez.

Az fáj, fáj, mint az éhes korgó gyomornak egy finom illat, mely orra előtt leng, de gyomrába nem kerülhet.

De nem baj, minél tovább vársz, annál nagyobb, annál finomabb a szerelem, mely majd betölt teljesen. A Homály, melytől elmém fél, ő egyedül, kitől elmém elvész. Az üres gyomor összezsugorodik, oly annyira szárad össze, hogy szerelmet befogadni képtelen. S a lelkem, ki még képes bízni, ő az egyetlen, aki tudja, hogy szívem nem fog az ürességtől égni.

 

2011.02.04.

A boldogan vesztett harcok

2011.08.11. 22:24 scyllaszossz

Szia!

Tudod vicces volt ma reggel megtalálni egy olyan írásomat, amit még nem vittem be a gépre, de benne leírom, hogy mi is a valóság, hiszen tegnap estig pontosan nem tudtam, hogy mit rontottam el -vagyis ezek szerint tudtam, mert már több mint egy hete megfogalmaztam. De tessék, itt van:

A boldogan vesztett harcok

Csak legyél türelmes, mondtad. Nem vagyok, nem voltam, az vagyok. Furcsa ez, eleinte úgy gondoltam: szaladjunk. Legyen villámháború, de ez a terv úgy bukott meg, mint a nagy háború, habár ez csak egy kis csata én mégis úgy tervezgettem, szervezgettem, mintha egy világ hatalmára törnék, de talán nem is tévedtem, tévedek akkorát, hisz nem egy gyenge csonka föld az mi terveim közé került.

A hadüzenetet elküldtem, habár gaz módon nem nyílt hadüzenet volt. Csak átléptem a határt, és a határon túl, hova barátságosan lettem beengedve, harcolni kezdtem, de a határőrvidék gyorsan üzent az Úrnőnek, aki a támadó csapatokat úgy térítette visszavonulásra, hogy azok örültek a vereségnek, mert cserébe diplomáciát kaptak. Eltelt egy-két év, és a diplomáciai tárgyalások során újra támadó tervek születtek, habár a cél szent volt, nem gonosz és kegyetlen.

Újabb hadüzenet érkezett, a gépezet újra indult, de a harcok újra elvesztek. Eltévedtek a katonák a sok barát között. Hisz nem tudták, várjanak-e, vagy támadjanak. A parancs támadás, de a tettek tétovák. A diplomácia újra alakult, a béke visszatért, s talán minden marad a régi megszokott rendben. Talán a diplomácia perszonál-unióvá lesz egyszer, anélkül hogy valaki kárt szenvedne.

 

2011.02.03.

Buszon hazafelé

Egy nagy bajom van én nekem

2011.08.11. 22:23 scyllaszossz

Egy nagy bajom van én nekem

Egy nagy bajom van én nekem, szeretnék szeretni. Nem csak szerelemből, hanem lélekből, de csak egy tökéleteset akarok szeretni, nem csak egy olyat, kiért szívem fellángol.

Hiszen az olyat kár szeretni ki gyorsan jön, s gyorsan megy. Szívem csak kiég tőle, s az igazinak kevesebbet tudok majd adni. Egyet, kettőt veszteni szabad, ha már nyertem velük, de sokat gyorsan nem szabad. Habár tudom, hogy szeretni nem szerelemből kell, de ha Szívem megérzi a lágy/ny szellőt, Agyam elveszett. E két buta vezér felett áll a Lelkem, a király, aki valójában dönt. Ő az érinthetetlen, kiben kárt tenni tilos. Ha szívem fáj, elmúlik, ha agyam roncsolódik, meggyógyul, de ha lelkem törne, törnék én is. Most szívem szeretne szeretni, agyam pedig szeretne segíteni, bár tudom, hogy engedni őket nem szabad; azért, mert az többet árthat, mint használna. Lelkem éhes, és vágyakozó, de tudom, hogy nem adhatok enni neki bármit, mert ha megmérgezem, az igazán jót se lesz képes megemészteni. Habár akarom azt a szépet és jót, próbálok magamnak parancsolni, de nehéz, ezt tudom.

Ha megérzem egy lágy/ny szellő suhanását, szívem felizzik, agyam elveszik, lelkem veszélybe kerül.

Oh, Uram, könyörgök neked. Vedd el előlem azt az étket, melyet szeretek, de megemészteni nem tudok. Adtál oly sok finomat, melyre könnyedén azt mondtam, hogy Nem, de néha adsz olyat, melyet lehet, hogy szeretnék, de tudom, hogy a lágy/ny finomsága ártani tudna nekem.

Inkább éhezzek, és egyszer jöjjön egy, akire nemet mondani nem tudok, de mégis lelkünk egybe ér.

 

Scylla 2011.02.13.

apánál, tanulás helyett

Egy zárólevél

2011.08.11. 22:22 scyllaszossz

Egy zárólevél

Kedves Kata!

Szeretnélek szeretni. Bevallom, hazudtam, habár azt mondtam neked, hogy nem szoktam, most mégis neked és nekem is hazudtam. Azt mondtam, már lezártam magamban a szerelmet, ami feléd vonzott. Szeretni igazán nem szerettelek még, mikor vége lett, de tudod, sietségem oka a gyógyír keresése volt. Ezért szerelemből akartam harcolni, nem szeretetből, de ez a harc elbukott, hisz a szerelmet csak a szív táplálja - a szeretetet viszont a lélek.

Az agyam még mindig szeretne szeretni téged, hisz tudom, ha majd egyszer örökre boldog leszek valakivel, az nagyon fog rád hasonlítani, de már a szívem nem tud szeretni téged. Mikor legutóbb beszéltünk, agyam még erős volt annyira, hogy szívemnek azt mondja, hogy szeretlek, habár ezt se neked, se magamnak nem vallottam be. Igen, azon az estén téged én még szerettelek volna megnyerni. Még akkor is bíztam benne, hogy talán egyszer e barátság mégis szikrát kap, és újra átalakul valami többé.

Sajnos, vagy nem sajnos, mikor írom ezt a levelet már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, habár agyam még mindig szeretne szeretni, de ez már harmatgyenge érdek-próbálkozás. Hiszen téged könnyű lenne szeretni, megfelelsz nekem minden tekintettben. Még a legfontosabban is, azaz hogy hiszel Istenben, mely rávilágított arra, hogy ezen túl jobb, ha csak olyan lányt keresek, akit nem kell megtérítenem, hiszen szép dolog mást bíztatni, de életed párját erre rábírni nagyon nehéz, így sok probléma lehet belőle. Legalábbis jelenleg így hiszem.

Tegnap este elvesztette újra elmém a szívem ellen vívott háborút. Hogy miért? Mert új szellő suhant végig szívemen. Sajnos ezt a szellőt szeretném felejteni, és remélem, hogy csak azért suhant végig a harcmezőn, hogy az érted küzdők végleg feladják a harcot. Pedig még most is, a betűk leírásakor szeretnélek szeretni, túl gyáva vagyok egyedül maradni. Ezt már éreztem és vallottam is életemben, de ahhoz képest veled nagyobbat veszthettem volna. Most talán nem vesztettem, és továbbra is az tudsz maradni nekem, akinek szép álmokat tudok kívánni, hisz ezt csak az kaphatja meg ki a lelkemet is meg tudja érinteni. Továbbra is várok rád, de már nem úgy, sajnos. De azt is tudom, hogy ez a harc egy örök és buta, nehéz küzdelem, hiszen egy lágy szellő meg tudja fordítani a csatát, ami addig oly kemény és néha kegyetlen is.

Tehát várlak és remélem, hogy mihamarabb beszélhetünk.

Barátod: Gergő

2011.02.13.

Apánál, tanulás helyett

süti beállítások módosítása