Dzsungelből űzve Őz
Járom az utcákat, s látom az arcokat. Eddig is láttam a sok szürke lelket, de most más minden. Régen, régen éreztem már ezt, de az egyszerű állati érzés volt. Járni a dzsungelben, és vadászni - ez volt, nem más. Most, már nem a dzsungelben járok, a vadság megszűnt. A dzsungelből egy őzet űzve értem a tisztásra, a szépre, de csak az őzet űztem. Majd mikor elhagytak, kinyílt a szemem, a vad dzsungel lakói újra ott voltak, de már a piszkos szürke sötétből kiemelkedtek, habár még most is sokaz, kire még prédaként se tekintek, de túl sok lett az őz hirtelen. A prédákból őzek lettek, de rájöttem, túl sokan vannak. Sőt, nem csak őzek vannak már, látom másra is van kísértés, pedig tudom csak egyet szabad keresni. Ezért talán el is akarom hagyni a rétet, mert túl jó, a vad-vágy le fog győzni. Félek, hogy talán azt eszek, mit emészteni nem tudok. Szeretnék jóllakott lenni, hogy csak akkor éhezzek meg, ha a legcsodásabb őz megjelenik a réten.
Hagyj, te szép mező, hagyj elmenni, engedj a védett dzsungelbe vissza, hol újra kevés lesz az őz, hol a kísértő éhség nem lesz veszélyes.
Scylla 2010.02.15.
Pizzaboy, Üllői út
