Szia!
Tudod vicces volt ma reggel megtalálni egy olyan írásomat, amit még nem vittem be a gépre, de benne leírom, hogy mi is a valóság, hiszen tegnap estig pontosan nem tudtam, hogy mit rontottam el -vagyis ezek szerint tudtam, mert már több mint egy hete megfogalmaztam. De tessék, itt van:
A boldogan vesztett harcok
Csak legyél türelmes, mondtad. Nem vagyok, nem voltam, az vagyok. Furcsa ez, eleinte úgy gondoltam: szaladjunk. Legyen villámháború, de ez a terv úgy bukott meg, mint a nagy háború, habár ez csak egy kis csata én mégis úgy tervezgettem, szervezgettem, mintha egy világ hatalmára törnék, de talán nem is tévedtem, tévedek akkorát, hisz nem egy gyenge csonka föld az mi terveim közé került.
A hadüzenetet elküldtem, habár gaz módon nem nyílt hadüzenet volt. Csak átléptem a határt, és a határon túl, hova barátságosan lettem beengedve, harcolni kezdtem, de a határőrvidék gyorsan üzent az Úrnőnek, aki a támadó csapatokat úgy térítette visszavonulásra, hogy azok örültek a vereségnek, mert cserébe diplomáciát kaptak. Eltelt egy-két év, és a diplomáciai tárgyalások során újra támadó tervek születtek, habár a cél szent volt, nem gonosz és kegyetlen.
Újabb hadüzenet érkezett, a gépezet újra indult, de a harcok újra elvesztek. Eltévedtek a katonák a sok barát között. Hisz nem tudták, várjanak-e, vagy támadjanak. A parancs támadás, de a tettek tétovák. A diplomácia újra alakult, a béke visszatért, s talán minden marad a régi megszokott rendben. Talán a diplomácia perszonál-unióvá lesz egyszer, anélkül hogy valaki kárt szenvedne.
2011.02.03.
Buszon hazafelé
