Dedede
Egy közös ismerősünk feltette azt a kérdést, hogy voltál-e már nagyon szerelmes. Én erre nagyképűen azt mondtam, igen volt már egy szerelmem. De most, hogy téged próbáltalak elérni, rájöttem, hogy nem. De annak ellenére, hogy nem szeretsz, mégis szívemet jobban meg tudod dobbantani, mint az előző leány. Hisz veled többet álmodtam, rád jobban vágyok – vágytam, és tőled jobban félek. Csak egy röpke mondat volt, mely egy olyan titkot rejt, melyet én nem tudok, de a válasz pillanatokon belül a kezemben van, eszemen milliárd gondolat szalad végig. Vajon mi lehet az üzenet? De hiába találgatok, mégse találom el a valóst, de amikor olvasom a választ, szívem megnyugszik, és csak felnevetek. Sőt, minden bátorságomat összeszedem, és a Félelmetest felhívom, kinek hangja idegenül cseng. De mégis elbódít engemet. Hangja, szavai, kérése-kérdése mennyei zene. De én nevetve, kacagva mondom az igazat, és bátran megyek szembe vele, mert tudom, én vagyok nyeregben. Hisz neki kell most támadni, én vagyok a váron belül, és én várok. De mégis szívem kacagva nevet. Ó jöjj és támadj, a vár az enyém. De gyere, várlak, és ha nem jössz, így jártam. De talán ha másra nem is, hogy tudjam mi az a szerelem, jó volt ez a pár nap melyet veled töltöttem. Oh, köszönöm ezt néked s tedd azt, amit jónak látsz.
