Egy zárólevél
Kedves Kata!
Szeretnélek szeretni. Bevallom, hazudtam, habár azt mondtam neked, hogy nem szoktam, most mégis neked és nekem is hazudtam. Azt mondtam, már lezártam magamban a szerelmet, ami feléd vonzott. Szeretni igazán nem szerettelek még, mikor vége lett, de tudod, sietségem oka a gyógyír keresése volt. Ezért szerelemből akartam harcolni, nem szeretetből, de ez a harc elbukott, hisz a szerelmet csak a szív táplálja - a szeretetet viszont a lélek.
Az agyam még mindig szeretne szeretni téged, hisz tudom, ha majd egyszer örökre boldog leszek valakivel, az nagyon fog rád hasonlítani, de már a szívem nem tud szeretni téged. Mikor legutóbb beszéltünk, agyam még erős volt annyira, hogy szívemnek azt mondja, hogy szeretlek, habár ezt se neked, se magamnak nem vallottam be. Igen, azon az estén téged én még szerettelek volna megnyerni. Még akkor is bíztam benne, hogy talán egyszer e barátság mégis szikrát kap, és újra átalakul valami többé.
Sajnos, vagy nem sajnos, mikor írom ezt a levelet már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, habár agyam még mindig szeretne szeretni, de ez már harmatgyenge érdek-próbálkozás. Hiszen téged könnyű lenne szeretni, megfelelsz nekem minden tekintettben. Még a legfontosabban is, azaz hogy hiszel Istenben, mely rávilágított arra, hogy ezen túl jobb, ha csak olyan lányt keresek, akit nem kell megtérítenem, hiszen szép dolog mást bíztatni, de életed párját erre rábírni nagyon nehéz, így sok probléma lehet belőle. Legalábbis jelenleg így hiszem.
Tegnap este elvesztette újra elmém a szívem ellen vívott háborút. Hogy miért? Mert új szellő suhant végig szívemen. Sajnos ezt a szellőt szeretném felejteni, és remélem, hogy csak azért suhant végig a harcmezőn, hogy az érted küzdők végleg feladják a harcot. Pedig még most is, a betűk leírásakor szeretnélek szeretni, túl gyáva vagyok egyedül maradni. Ezt már éreztem és vallottam is életemben, de ahhoz képest veled nagyobbat veszthettem volna. Most talán nem vesztettem, és továbbra is az tudsz maradni nekem, akinek szép álmokat tudok kívánni, hisz ezt csak az kaphatja meg ki a lelkemet is meg tudja érinteni. Továbbra is várok rád, de már nem úgy, sajnos. De azt is tudom, hogy ez a harc egy örök és buta, nehéz küzdelem, hiszen egy lágy szellő meg tudja fordítani a csatát, ami addig oly kemény és néha kegyetlen is.
Tehát várlak és remélem, hogy mihamarabb beszélhetünk.
Barátod: Gergő
2011.02.13.
Apánál, tanulás helyett
