Tutaj
Elengedni a kezed nem nehéz, ha az már oly hideg, hogy az én bőröm is dermedni kezd.
Engedem azt, mit kaptam. Habár próbáltam, hatottam, alkottam. Gyarapítani nem sikerült.
De nem baj, oly jó volt látni-érezni téged úgy. Most már jobb, hisz szemed boldogít, de
kezed már nem fűt. Pedig eleinte forrón égette lelkemet. Boldogan keltem, feküdtem, vártam.
Néha sivár lett a lelkem, mikor egy csepp víz helyett többet adhattam, azonban a nap
elszippantotta előbb, mint hogy ajkadhoz ért. Most már a sivatagnak vége, hol a délibábok
üldöztek minket. A folyóparton állunk ismét, habár nem a két partján, de csak egymás
mellett. A víz zavaros és mély, félek belelépni, habár sok tutaj vár, és sokan indulnak
az útnak, de oly sokan úsznak ki vizesen, és a legtöbb pár a part két oldalára kerül.
Mi nem, mi még egy oldalon állunk, és csak pár tutaj jó nekünk, de választani még nem
választottunk. Tudnunk kell melyik tutaj milyen. Vajon erős-e vagy kényelmes-e, sokan várnak, keresnek, találkoznak, hogy együtt keressenek és egy nap elindulhassanak a széles folyón.
Utadba ne álljon az örvény, mely sokakat elemészt. Keress és válassz tutajt. Indulj!
